Segítséget kérni nem ciki...
Mindannyiunk életében vannak olyan időszakok, amikor úgy érezzük összecsaptak a fejünk felett a hullámok. Segítséget kérni nem ciki...
Segítséget kérni nem ciki...
Segítséget kérni nem ciki...
Mindannyiunk életében vannak olyan időszakok, amikor úgy érezzük összecsapnak a fejünk felett a hullámok. Segítséget kérni nem ciki...

„Ha valóban meghallom, amikor valaki elmond egy számára abban a pillanatban fontos dolgot, ha megértem nem csak a szavakat, de őt magát, és tudatom vele, hogy meghallottam mondanivalója személyes jelentését – sok minden történik: hálásan rám néz, megkönnyebbül, még többet szeretne elmondani belső világáról, a szabadság érzése tölti el, nyitottabbá válik a változás folyamatára.”

                                 /Carl Rogers: Egy létezési mód, 10.o./

Carl Rogerstől, a 20. század egyik legnagyobb pszichológusától idéztem a fenti mondatokat. Miért? Mert ma azon gondolkodtam, mi akadályozza meg az embereket abban, hogy kellemetlen érzéseikkel, az életüket keserítő érzelmeikkel segítségért forduljanak.

Mindannyiunk életében vannak olyan időszakok, amikor úgy érezzük összecsapnak a fejünk felett a hullámok. Legyen ez családi, párkapcsolati konfliktus, szakítás, különböző szerepeink konfliktusa, életkezdési- majd életközepi válság, a munkánk elvesztése, betegség, idősödés, gyász… rengeteg dolog okozhat tartósan kellemetlen érzéseket, nehezen feldolgozható helyzeteket. Mindannyian vágyunk rá, hogy valaki segítsen ki ebből, mert egyedül nagyon nehéz. Jó esetben vannak mellettünk olyanok, akikre igazán számíthatunk a bajban, legyen az családtag, jóbarát, vagy akár egy empatikus kolléga, aki meghallgat és támogat. Olyan személy, aki valóban tud segíteni. De mi van, ha nincs senki? Vagy azok, akik jószándékkal mellettünk vannak, mégsem tudnak segíteni, mert minden jószándékuk ellenére nem értik mi zajlik bennünk. Ekkor mi van? Nem teszünk semmit. Miért?

Arra biztatok mindenkit merjen segítséget kérni, induljon el, nem ciki!

Sokfelé van segítség, annyi félék vagyunk, mindenkinek más hozhat enyhülést. Aki a spiritualitás felé nyitott, induljon arra, aki racionálisabb-materiálisabb beállítottságú úgy arra keressen utat. Sokféle módszer, és hivatásos segítő várja a támogatásra szorulókat. De mindig legyünk körültekintőek, és bizonyosodjunk meg arról, hogy akitől segítséget kérünk, annak megvannak-e a szükséges kompetenciái erre a feladatra. 

Egy másik fontos dolog pedig…

Nincsenek varázsszerek, a rossz érzésed nem múlik el egy csapásra, sehol nem fogják a problémádat helyetted megoldani, aki erre számít csalódni fog. Kérdőjelezzétek meg bátran, ha valaki azt ígéri, minden gondodra tudja a választ, lehet nem jó helyen jársz.

Mentálhigiénés segítőként én jellemzően coaching és irodalomterápiás módszerrel dolgozom. Egyéni segítő beszélgetéseimen és csoportjaimon az a célom, hogy a fejlődésben segítsek, nem az, hogy bárki helyett megoldjam a problémát.

Van, aki úgy gondolhatja ez kevés, neki konkrét megoldás kell, hogy azonnal elmúljon a fájdalom. Sajnos, senki sem spórolhatja ki az életéből azt az utat, ami által feldolgozza traumáit, el lehet nyomni ideig-óráig, de újra, meg újra előtolakodik majd valamilyen formában. Akár lelki vagy testi betegség képét öltve.

Merjünk tehát lépni, támogatást kérni, keresni az enyhülést, a megoldást a lelki problémáinkra. Senki sem bolond, vagy gyenge attól, ha pszichológus, vagy más mentálhigiénés szakember segítségét kéri. Nem kell egyedül küzdenünk, nem vagyunk egyedül. Ebben az egyre inkább elidegenedő világban, keressük olyan segítők, közösségek társaságát, ahonnan épülhetünk, erőt meríthetünk. Aki részt vesz egy támogató kapcsolatban, vagy csoportban, többé nem lesz elszigetelt, megtapasztalhatja, hogy a magányosság nem legyőzhetetlen velejárója az életének. Mindig van kiút, változhatunk, fejlődhetünk, tovább léphetünk.

2021. Szeptember 29. Szerda
szerző: Borszuk Valéria szociálpedagógus, coach, irodalomterapeuta